Erdőszentgyörgy

Népdal-, néptánc és kézműves tábor

E rendezvény helyszíne a közigazgatásilag Erdőszentgyörgyhöz tartozó Bözöd. Az egy hetes nyári táborba az utóbbi időben körülbelül 150 résztvevő érkezett. A 2014-ben elkezdett tábor célja, az intenzív táncoktatás mellett, a népdaloktatás és a kézműves tevékenységek megismertetése, megszerettetése, továbbadás. Emellett népi hangszereken való játszást is elsajátíthatják az érdekeltek. Az első évben edzőtáborként indult, majd kibővült és nemcsak helyiek, hanem testvértelepülésről és a környező településekről érkezők is részt vesznek a táborban. Mivel Bözödnek óriási népdalgyűjteménye van, hagyományai is színesek és a szalmafonás is innen ered, a Százfonat Szociokulturális Egyesület nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a résztvevő gyerekek a táborból helyi kulturális örökséggel gazdagodva térjenek majd haza.