Erdőszentgyörgy

Székelyföld Napok

„A Székelyföld Napok rendezvénysorozat Hargita, Kovászna és Maros megye településein zajlik. Térségünk bemutatkozik sajátos értékeinkkel, szellemi és tárgyi javainkkal, hagyományainkkal. Koncertek, kiállítások, tudományos konferenciák, színházi előadások, vásárok várják az idelátogatókat, figyelve arra, hogy minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelő programot”- olvashatjuk az esemény közösségi oldalon található leírásában.

Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott 2015-ben Erdőszentgyörgy is. Első évben szekeres felvonulással és szürettel egybekötött mulatságot szervezett a helyi önkormányzat a Székelyföld Napok keretén belül, amelyen többek között egy Kovászna megyei csoport is részt vett. A napot „Székely szőlő, székely bor” címmel, kelementelki borok kóstolója zárta az Orbán pincészetben. A következő évben, a Vadásznapok kapott helyet a három megyét átölelő program-sorozatban. Ezen belül vadászkiállítás, vadászételek és -termékek, konferencia, fórum, kellék-, valamint ékszervásár várta az érdeklődőket. Emellett a II. Székelyföldi Tájjellegű Erdélyi Kopó Szemlére is sor került.

2017-ben két eseményt jelentett Erdőszentgyörgy számára a Székelyföld Napok: a III. Székelyföldi Tájjellegű Erdélyi Kopó Szemlét és a Táncoló Székelyföldet. Az erdélyi kopó kiállítás helyszíne az erdőszentgyörgyi Rhédey kastély udvara. A rendezvény célja szakmai tanácsot, segítséget nyújtani a tenyésztőknek, tulajdonosoknak, érdeklődőknek. Nem mellékesen egy közös szakmai eszmecserére is hívják a kopósokat, ahol baráti közösségben beszélgetnek, tanácskoznak a fajtát érintő tapasztalataikról, terveikről.
A Táncoló Székelyföld táncos, történelmi, illetve néprajzi előadással fűszerezett, Székelyföld néprajzi tájegységeit bemutató előadás-sorozat. A Táncoló Erdőszentgyörgy néven meghirdetett eseményre a népzene és néptánc kedvelőit várták a Rhédey kastély pincegalériájába, ahol az Üver zenekar közreműködésével, Kásler Magdi koncert, néprajzi előadás, tánctanítás, énektanítás és táncház volt.