Baja Város példamutató adománnyal segítette a templomépítést
A magyarországi Baja város és Erdőszentgyörgy 2002-ben kötött testvértelepülési szerződést. A 15 éves kapcsolat által számos közös élmény, tapasztalatcsere, kirándulás jött létre a két város lakói és vezetői között. Fercsák Róbert, Baja város polgármestere és a város önkormányzata jóvoltából a Bözödújfaluért Egyesület templomépítési szándékát 1 millió forinttal támogatták, ezáltal példát mutatva más önkormányzatoknak. A kimagaslóan magas értékű adomány december közepén érkezett meg az egyesület számlájára. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta „mindig is jó kapcsolat volt a két település között. Sokat tanultunk egymástól, számos együttlétre adtunk lehetőséget a város lakóinak is, hogy ezt a kapcsolatot a magukénak érezhessék. Meglátásom szerint, a testvérvárosi kapcsolatok nem csak arról kell szóljanak, hogy a településvezetők időnként ellátogatnak egymáshoz, hanem arról is, hogy tapasztalatot cseréljenek a két település lakói, diákjai és a megszerzett tudást otthon kamatoztatni, hasznosítani tudják. Baja számos eseményünkön is részt vett, és most bebizonyította, hogy a „bajban” is számíthatunk rá, ugyanis nem kis összeggel, pontosan 1 millió forinttal támogatta a bözödújfalusi összetartozás templomának építését. Ezúton is szeretném hálánkat kifejezni, és tolmácsolnom kell az egykori bözödújfalusi emberek köszönetét is”-fogalmazott az előljáró.
Baja Város Önkormányzata mellett, a szintén testvértelepülési kapcsolatban lévő Bélapátfalva is hozzájárul a templomépítéshez. A szükséges támogatási szerződés létre jött már Személy Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke és Bélapátfalva Önkormányzata között. A településről több vállalkozó és magánszemély is jelezte, hogy hozzájárul az összetartozás templomának visszaállításához. Ferenc Péter, Bélapátfalva polgármestere elmondta, hogy amint ezek a felajánlások is beérkeznek hozzuk, az önkormányzat adományával együtt eljuttatják az egyesület számlájára.
A média több csatornáján is igyekszünk eljuttatni a hírt, megszólítani embereket, hogy meghatározott értéktől függetlenül, támogassák az bözödújfalusi összetartozás templom építését adományaikkal. Erdőszentgyörgy Önkormányzata a Bözödújfaluért Egyesülettel közösen felvállalta, hogy közadakozásból visszaépítik a falurombolás szimbólumaként ismert, a tó vizéből kimagasló templomot.
Az anyaországi testvértelepülések mellett, több önkormányzat is felkarolta a templomépítés ügyét, így Baja és Bélapátfalva mellett, meg kell említenünk Balatonlelle, Szarvas, Sopron városok, valamint Kutas, Darnózseli, Hegykő, Farád, Acsalag, Abda, Dunasziget, Sopronnémeti községek önkormányzatait is. Az önkormányzatokon kívül számtalan helybéli és külföldi vállalat adakozott, névtelenül vagy nevét vállalva sok magánszemély érezte övének a templomépítés megvalósítását.
Adománygyűjtésünk híre messze eljutott a médián keresztül. Meglepetésünkre a héten az ausztráliai Sydney-ből érkezett egy magánvállalat jóvoltából felajánlás. Annak ellenére, hogy sokan támogatnak, a szükséges 250 ezer eurótól a meglévő érték még messze marad. December közepén sikerült átlépni az összérték 10 %-át néhány euróval. Mint előző közleményünkben már jeleztük, az idő nem a mi malmunkra hajtja a vizet, legkésőbb tavasszal el kell kezdenünk az alap megépítését, hisz utána a jelenleg száraz területet, ismét beborítja a víz, ami a munka kimenetelét megnehezíti, és lelassítja.
Csibi Attila Zoltán polgármester hangsúlyozta „nagyon köszönjük az eddig beérkezett adományokat, és reméljük, hogy a továbbiakban is sok adakozókedvű emberhez jut el templomépítési szándékunk híre. Hiszem és hisszük, hogy megvalósul álmunk.”
A tavasszal elkezdett alapozási munka az építkezés legköltségesebb része, ugyanis speciális anyagokat kell használni, annak érdekében, hogy időtálló templom magasodjon ki a vízből. Az egyesület a továbbiakban is számlaszámokon keresztül és adománydobozok segítségével gyűjti össze a felajánlásokat. További információ az erdoszentgyorgypress@gmail.com e-mail címen, vagy a 0741 746 658-az telefonszámon kérhető.
Erdőszentgyörgy
2017. december 13.