Erdőszentgyörgy

Befejeződtek a felújítási munkálatok

Szorít az idő

A román vízügyi hatóság november 3-án, pénteken tartott sajtótájékoztatót az erdőszentgyörgyi Rhédey kastély konferenciatermében. A bözödújfalusi víztározónál végzett munkálatok befejezését jelentették be. Elkezdték a tó vízmennyiségének visszatöltését. Ez azt is jelenti, hogy az összetartozás templomának felépítése halaszthatatlan.

2017. február 13-án a gátat a kezelőtoronnyal összekötő betonhíd egy eleme, a téli fagy okozta nagy nyomás következtében megsérült, és a tóba esett. Ennek következtében a román vízügy úgy döntött, hogy leengedik a tó vizét (megközelítőleg 14,5 millió köbméter), hogy biztonsággal helyreállíthassák és kijavíthassák a megsérült elemet. „A nagy hideg következtében a jég térfogata megnő és az okozott nyomás áthárult a kezelőtoronyra és az oszlopra. Mivel az ellenálló képessége a toronynak sokkal nagyobb, az a rész mozdult el, amelyiknek gyengébb volt az ellenálló képessége. Kilenc centis egyenlőtlen nyomás alakult ki arra a rétegre. Az a gerenda, amelyik leesett lecsúszott az oszlopról, ami estében meg is ütötte azt. Tehát ezért voltak azok az aggodalmak, hogy esetleg komolyabb repedés történt. Miután leengedtük a vizet, látszott, hogy ott nincs baj majd kiástuk az alapig és megállapította a szakember csoport, hogy ott sincs kár. Ennek alapján megerősítettük az alapozási talaj ellenálló képességét. Ez az egyik dolog, amit csináltunk. A másik, hogy egy könnyebb, ugyanolyan ellenálló képességű gerendát tettünk fel – meséli Dávid Csaba technikai igazgató a probléma okát és a befejezett munkálatokat.

A szükséges vizsgálatok és tanulmányok elvégzése után júliusban kezdtek hozzá a munkálatok kivitelezéséhez és november 3-án be is fejezték. A letört beton híd rész helyére fém került, ami időtálló és jobban viseli a fagy okozta nyomáskülönbséget is. A javítási munkálatok során 52 köbméter követ és töltőanyagot, 13,6 köbméter betont és 1210 köbméter földet használtak, 160 010 lej (ÁFA nélkül) értékben. Továbbá az áramellátás, a fém gerendák, fém platformok összértéke további 296.608 (ÁFA nélkül) lejből valósult meg.

Cristian Bratanovici igazgató örömét fejezte ki, hogy sikerült ilyen rövid idő alatt helyre állítani a megsérült hidat. „Nekünk a biztonság az elsődleges szempont, és azért engedtük le a tó vizét, hogy gyorsan és hatékonyan tudjuk elhárítani a hibát. Remélem, hogy 15-18 hónap alatt visszagyűl a víz és szintje eléri az év eleji magasságot”- hangsúlyozta a vezető. Továbbá kiemelte, hogy nagyon jó az együttműködésük Erdőszentgyörgy Önkormányzatával, és támogatják az összetartozás templomának felépítését. Mindent megtesznek azért, hogy a szükséges engedélyeket kiadhassák jövő év elején.

Erdőszentgyörgyöt Tar András alpolgármester képviselte. Ő is a templomépítés fontosságát hangsúlyozta, és megköszönte a vízügyek vezetőségének, hogy ilyen operatívan, gyorsan végezték el a munkálatokat. A sajtótájékoztatót követően a tónál folytatódott az újságírók informálása, ahol Dávid Csaba technikai igazgató részletesen elmesélte az elmúlt hónapok munkálatait.

Mint már a médiában hallhatták, Erdőszentgyörgy Önkormányzata és a Bözödújfaluért Egyesület közösen, adománygyűjtésbe kezdtek, hogy a falurombolás szimbólumává vált, 2014-ben leomlott római katolikus templom helyére felépíthessék az összetartozás templomát, amely felekezeti hovatartozástól függetlenül képvisel minden olyan vallást, amely jelen volt a valamikori Bözödújfaluban.

A Bözödújfalusi víztározónál végzett munkálatok befejezése nemcsak azt jelenti, hogy ismét lesz víz a tóban, hanem azt is, hogy nincs már sok idő az adományok begyűjtésére. Mindössze néhány hónap maradt arra, hogy a templom építéséhez szükséges felajánlásokat összegyűjtsék. Tavasszal, ahogy az időjárás megengedi, el kell kezdeni az alapozási munkálatokat, hisz a hóolvadás következtében a víz szintjének növekedése rohamosan nőni fog. Az építkezést még száraz talajon kell elkezdeni, viszont az eddig befolyt összeg közel sem elegendő a 250 ezer euró összértékre becsült építkezési munkálatokra. „Most van a legnagyobb szükség az összefogásra, hisz eddig is tudtuk, hogy hozzá kell látnunk rövid időn belül az építkezéshez, de a kezelőtoronyhoz vezető híd javításának befejeztével, még égetőbbé vált. Ezért a Bözödújfaluért Egyesülettel közösen arra kérünk mindenkit, hogy aki tud, szeretne és teheti, segítse adománya által felépíteni az összetartozás templomát, ne hagyjuk feledésbe merülni a diktatúra kegyetlensége miatt elárasztott Bözödújfalut. 250 ezer euró soknak tűnik, de ha jobban belegondolunk, 250 ezer ember kellene hozzájáruljon e nemes cél megvalósításához, fejenként egy-egy euróval. És ebből a megközelítésből, már nem is látszik elérhetetlennek”- nyilatkozta Csibi Attila Zoltán polgármester. Továbbá kiemelte, hogy nagyon hálásak mindazoknak, akik eddig felajánlottak már kisebb-nagyobb összegeket.

Az adományokat továbbra is az egyesület számlaszámaira küldhetik:

BANCA TRANSILVANIA – TARGU MURES
ASOCIATIA BOZODUJFALUERT,  COD CLIENT 257338,  SWIFT: BTRLRO22
HUF     RO86BTRLHUFCRT0257533801
EUR     RO73BTRLEURCRT0257533801
RON      RO26BTRLRONCRT0257533801

de eljuttathatja a kőrispataki szalmakalap múzeumban, illetve az erdőszentgyörgyi Rhédey kastélyban kihelyezett adománydobozokon keresztül is.

Erdőszentgyörgy
2017. november 3.