Erdőszentgyörgy

Bözödújfalusi találkozó és alapkőletétel lesz augusztus elején

2018. augusztus 4-én, szombaton 11 órától tartják a Bözödújfalusi Találkozót, a tó melletti emlékparkban. A találkozót követően az Összetartozás Templomának alapkőletételére is sor kerül.

A közigazgatásilag Erdőszentgyörgyhöz tartozó Bözödújfalusi-tó sokak számára ismerős. Mint tudjuk, a valamikori Bözödújfalu fekszik alatta, amely a kommunista hatalom kegyetlenségének jelképeként él ma is a köztudatban. A rendszerváltás előtt kitelepített lakosok, és azok leszármazottai, azóta is, minden év augusztus első szombatján összegyűlnek, találkoznak, így elevenítve fel azt az összetartó közösséget, amelyben egykoron éltek. Idén, augusztus 4-én kerül sor erre a találkozóra. A közel három évtizedes hagyományhoz híven a találkozó unitárius istentisztelettel kezdődik, ezt követően misén való részvételre és áldozásra is lehetőség nyílik. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármesterének, Bözödújfalu tiszteletbeli tagjának köszöntőbeszéde után, Dub László, a zsidó hitközösség elnöke is felszólal majd. Rendhagyó módon, erre a találkozóra a három történelmi egyház vezetői is meghívást kaptak a szervezőktől, ezáltal is kifejezve, hogy az elárasztott Bözödújfalu vallási sokszínűségéről volt messze földön ismert. Az Erdőszentgyörgy Város Polgármesteri Hivatala és a Bözödújfaluért Egyesület közös szervezésében létrejövő rendezvény egyedi, meghitt hangulatát Szente Levente, Bözödújfaluból elszármazó író versei, valamint Simó Annamária énekesnő előadása fokozza.

Az elmúlt években a köszöntőbeszédek, istentisztelet és mise után kötetlen beszélgetésre került sor, ahol az egykori falustársak felidézték a múltat, felelevenítették közös, gyermekkori emlékeiket, amikor szülőfalujuk még nem áldozatként volt részese mindennapjaiknak. Az idei esemény kicsit több lesz ennél. Minden bözödújfalusi támogatta a templomépítés ötletét. Sokan az adománygyűjtő egyesület mellé álltak, támogatva azt, hirdetve kezdeményezését, hisz a visszaépített templom által reményt kaptak, hogy falujuk nem merül feledésbe a tó fenekén. Többen is segítették az egyesület munkáját, családi, baráti körben népszerűsítve ezt a kezdeményezést, de nem egy alkalommal külföldi segítséget is bevonzottak, hogy a falurombolás jelképeként elhíresült, a vízből kiálló valamikori templomtornyot visszaépíthessék. Augusztus 4-e lesz egy mérföldkő a Bözödújfalusiak életében, amikor kitartó munkájuk eredményének első állomásához érnek, ugyanis ekkor kerül sor az Összetartozás templomának alapkőletételére. Mint Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy Város polgármestere közösségi oldalán is jelezte: „augusztus 4-én letesszük az Összetartozás templomának alapkövét. Habár nincs meg a szükséges összeg, szeptemberben elkezdődik az építkezés! Jövő év augusztus első szombatján pedig, Isten segítségében bízva, átadjuk a templomot”- fogalmazott a városvezető.
Az adománygyűjtés tovább folytatódik, hisz hiányzik még a teljes összegből, azonban a kezdeményezők tudják, hogy számos ember még melléjük áll, és együtt, közös összefogással akadályozzák meg Bözödújfalu feledésbe merülését.