Épül az Összetartozás Temploma!
Elkezdődtek 2019. január 17-én az Összetartozás Templomának cölöpözési munkálatai. A kivitelező cég, a Bözödújfaluért Egyesület képviselői és Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere december végén tartottak sajtótájékoztatót a helyszínen, ahol beszámoltak az addig elvégzett munkákról és jelezték, hogy az ünnepek miatt néhány hétre leállnak a munkálatok. A szünet véget ért és teljes erővel dolgoznak a helyszínen az építkezési gépek.
Mint decemberben Seres Tamás, a Katan Consulting kft mérnöke elmondta, összesen 30 darab, 12 méter mélyre lehelyezett, egyenként 88 cm átmérőjű cölöpökön fog állni a vízből kimagasló Összetartozás Temploma, amely a falurombolás szimbólumaként, felekezeti hovatartozás nélkül lesz mindenki temploma, és hirdeti az egykori Bözödújfalu létezését valamint tragédiáját. A cölöpözési munkálatok nagyon gyorsan haladnak, a kivitelező szerint maximum január végéig kerül az összes tartóoszlop a végleges helyére. Jelenleg 14 oszlopot helyeztek már le, annak a speciális technikának köszönhetően, amely lehetővé teszi, hogy az említett mélységig lefúrjanak, majd bebetonozzák az alappilléreket, az időjárás viszontagságaitól függetlenül.
Az új év még egy újdonságot hozott az adománygyűjtő Bözödújfaluért Egyesületnek. Az eddigi támogatási módok palettája színesedett a facebook adománygyűjtés lehetőségével (https://www.facebook.com/donate/237072063870851/2006064576155359/) , amely lehetővé teszi a bankkártya tulajdonosok számára, hogy okos készülékeiken keresztül, bárhonnan, a világ bármely részéről adományozhassanak. Az Összetartozás Templomának építési költségei, összesen 300 ezer euróba kerülnek. Az egyesület beszámolója szerint ez idáig csak az alapozási munkálatokra sikerült közadakozásból összegyűjteni a pénzt. Ezért mindenkit arra kérnek, hogy bármilyen kevéssel is, lehetőségükhöz mérten járuljanak hozzá a templom felépítéséhez, visszaadva a száműzött bözödújfalusiak településének szimbólumát. Szombatfalvi József, Bözödújfalu szülötte, nyugalmazott unitárius esperes fogalmazta meg, hogy miért is fontos nekik, hogy visszakapják településük szimbólumát. Az új templommal lesz egy hely „ahol igazán emlékezzünk a régi időkre, mivel ugyanoda épül, ahol az egykori templom volt, és bizony nagyon sok boldog időt töltöttünk el az egykori templomban, és annak a templomnak a helyén újra templomban lenni, valahol, minden fájdalom és keserűség mellett, öröm is lesz. Nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik bözödújfalusiként, itt születtek, haza térhetnek ide”- fogalmazott Szombatfalvi József a decemberi sajtótájékoztatón.
Ezúton kérjük a sajtó képviselőit is, hogy segítség eljuttatni a templomépítés elkezdésének örömhírét és legyenek partnereink az adománygyűjtésben, úgy, hogy a sajtóorgánumokon keresztül segítenek nekünk megkeresni azokat az embereket, akik segítségünkre lehetnek. A továbbiakban is várjuk számlaszámokra a felajánlásokat, illetve a kőrispataki Szalmakalap Múzeumba és a Rhédey-kastélyba kihelyezett adományládákba.
A banki utaláshoz szükséges egyesületi adatok:
BANCA TRANSILVANIA – TARGU MURES
ASOCIATIA BOZODUJFALUERT, COD CLIENT 257338, SWIFT: BTRLRO22
HUF RO86BTRLHUFCRT0257533801
EUR RO73BTRLEURCRT0257533801
RON RO26BTRLRONCRT0257533801
Terveink szerint az Összetartozás Temploma 2019. júliusára készül el és az augusztus első szombatján megszervezett Bözödújfalusi Találkozón kerül átadásra.
Erdőszentgyörgy,
- január 18.