Erdőszentgyörgyi díjazottak a megyei népdalvetélkedőn
Szombaton délelőtt került megrendezésre a III. Csak tiszta forrásból népdalvetélkedő Maros megyei döntője, ahol ismét szépen szerepeltek az erdőszentgyörgyi Szent György Technológiai Líceum tanulói.
A világhálón zajló megyei szakaszon 55 diák vett részt előkészítő osztálytól XII. osztályig.
A zsűritagok a következők voltak:
Kásler Magda- népdalénekes,
Boér Károly zenetanár, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztő-műsorvezetője,
Ficzus László- Maros Művészegyüttes zenésze,
Moldován- Horváth István- Maros Művészegyüttes zenésze.
Mivel sok kiváló képességű gyermek jelentkezett, a zsűrinek nehezen sikerült meghozni a döntést. Ahogy Kásler Magda, a zsűri elnöke elmondta, ne csüggedjenek, akik nem jutottak tovább, nem részesültek díjazásban. Nem azt jelenti, hogy nem ügyesek, csak arra hívja fel a figyelmet, hogy kell még gyakorolni.
Erdőszentgyörgyről három tanuló jelentkezett, és mindhárman díjazottak lettek saját korosztályuk kategóriájában:
Fülöp Edina – XII. osztály – I. díj
Ambrus Magor – IV. osztály – II. díj
Ambrus Réka – II. osztály – Dicséret

Mivel a hangi adottságok kiforrása megkíván bizonyos életkori szintet, ezért a következő fordulón csak IV. osztályos vagy annál idősebb tanulók vehetnek részt majd. Ennek értelmében Fülöp Edina és Ambrus Magor fogják képviselni településünket a székelyföldi döntőn, amelyre 2021. december 4-én Székelyudvarhelyen (vagy a világhálón) fog sor kerülni. Gratulálunk nekik és további sok sikert kívánunk!