Erdőszentgyörgy

Felavatták a Bodor Péter emlékszobát

Emlékszoba avató

A Székelyföld Napok keretén belül, 2018. október 20-án délután, az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban avattak Bodor Péter emlékszobát. Kovrig Magdolna, az Erdőszentgyörgyön létrehozott és működő Bodor Péter Művelődési Egyesület elnöke köszöntötte a nagyszámú érdeklődőket, majd röviden bemutatta egyesületét. „Elég sok eseményt szerveztünk, de valahogy a látókörünkből kiesett, hogy nem elég Bodor Péternek a nevét fenntartani, hanem valamiképpen emléket is kelleme állítani, amely mások számára is nyilvánvalóvá teszi, hogy Erdőszentgyörgy szülötteként megérdemli a figyelmet és az érdeklődést” – mondta el Kovrig Magdolna. Erre a hiányra mutatott rá Buksa Éva-Mária, marosvásárhelyi tanárnő. Ennek eredményeként állítottak áprilisban emléktáblát a város központjában, és így született meg az emlékszoba ötlete is. Az egyesület elnöke elmondta, több tárgyban is gondolkodtak, de egyelőre nem sikerült mindent kiállítani, ezt a későbbiekben majd pótolják lehetőségük szerint. A köszöntőt Buksa Éva Mária beszéde követte. Elmondta, hogy felvállalták a Bodor Péter szoba létesítését, „hozzájárulva a magyar közösségépítés intézményes hátterének biztosításához, ezáltal erősítve a magyar önazonosságot és nemzeti öntudatot az itt élő nemzettársainkban”.

 

 

Buksa Éva-Mária, a Bodor Péter emlékszoba létrehozója
Kovrig Magdolna, a Bodor Péter Művelődési Egyesület elnöke

 

A rendezvény kulturális műsorral, majd tárlatvezetéssel folyatódott. Az emlékszobát Gáspár György, erdőszentgyörgyi református lelkész áldotta meg.

Bodor Péter zenélő kútjának makettje

„Úgy vélem, hogy az egyik célravezető módja annak, hogy megmutassuk városunkat, az ide látogatóknak, ha a kastélyban, egy helyen összegyűjtjük azokat az értékeket, amikre büszkék vagyunk. A jelenlegi kiállítások mellé, így kerül be mától a Bodor Péter emlékszoba is, hisz az áprilisi emléktábla avató után úgy éreztük, a kastélyban, ahol sok turista megfordul, helyet kell adnunk városunk jeles szülöttjének, Bodor Péter székely ezermester emlékének is, ezáltal megmutatva mindenkinek, hogy milyen találmányokkal, tevékenységekkel öregbítette városunk nevét. Ki kell emelnem Kovrig Magdolna kimagasló szerepét és részvállalását, hisz ő az, aki nélkül Bodor Péter neve ma már nem biztos, hogy ennyire élne a köztudatban, hisz a tanárnő volt az, aki országhatáron belül és azon túl is gondoskodott híres szülöttünk nevének fennmaradásáról – nyilatkozta Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere.”

 

A Bodor Péter emlékszoba, a kastélyban található egyéb kiállításokkal együtt, a hét minden napján megtekinthető.