Erdőszentgyörgy

Gyűlnek az adományok az összetartozás templomának felépítésére

Egyre nagyobb az adakozókedv, valamint egyre több emberhez jut el az összetartozás templomának visszaépítési szándéka. Erdőszentgyörgy Önkormányzata és a Bözödújfaluért Egyesület közös kezdeményezéseként adománygyűjtést szerveztek, melynek célja a néhány évvel ezelőtt összedőlt, valamikori bözödújfalusi templom visszaállítása. Az újonnan épülő templom minden olyan vallási felekezetet hivatott szimbolizálni, amely jelen volt az elárasztott településen. A kezdeményezők fő kommunikációs csatornája a média, ezen belül az internet adta lehetőségeket próbálják hasznukra fordítani, de eseményeken is képviseltetik magukat önkéntesek által, ahol téglajegyet értékesítenek, és adományokat gyűjtenek. A nyomtatott sajtóban megjelent cikkek, a rádiós és televíziós beszámolók, tudósítások is, sokak lakásába eljuttatta a hírt.

Az adománygyűjtés már két éve elkezdődött, azonban most vált igazán aktuálissá, hisz a tó vízét, a vízmérő állomás egyik technikai berendezésének meghibásodása miatt leengedték, ennek eredményeként szárazzá vált az összefogás templomának építési helye. A tervek szerint a tornyot és a hajót úgy építenék vissza, hogy az minimális eltérést mutasson az egykori templomtól, és látogatható lesz a turisták számára. A torony kiállítások, a hajó falai által közrezárt tért pedig rendezvények helyszíne lesz. A tó partjától a templomig hídon keresztül juthatunk el.

A kezdeményezést sokan felkarolták. Belföldről, és külföldről egyaránt érkeztek felajánlások az egyesület bankszámlaszámaira. Csibi Attila-Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere elégedettségét fejezte ki a befolyt adományokat illetően, véleménye szerint jó ütemben halad a felajánlások érkezése, és a továbbiakban is számítanak az adakozó kedvű emberekre, akik fontosnak érzik, hogy Bözödújfalu feledhetetlenségét egy évszázadokig még stabilan álló templom biztosítsa. Az egykori falu lakóinak, és azok leszármazottjainak adományai mellett, érkeztek felajánlások olyanoktól is, akik átérzik Bözödújfalu szellemét, és azt a veszteséget, amellyel szembe kellett nézzenek hajdanán az ott lakók. Több magyarországi település önkormányzata is úgy érezte, hogy segít megvalósítani ezt az álmot. Az Erdőszentgyörgy facebook oldalon rögzített bejegyzésként tüntetik fel azokat, akik nevüket vállalva adományoztak kisebb-nagyobb összeget. De ugyanilyen hálásak a névtelen adományozóknak is.

Az adománygyűjtés korántsem zárul le, hisz még hiányzik egy jelentős rész a megvalósításhoz. Ehhez további önzetlen segítséget várnak, magán személyektől, intézményektől, vállalkozóktól egyaránt. A Rhédey-kastélyba, és a kőrispataki szalmakalap múzeumba kihelyezett adománydobozok mellett, az egyesület számlájára is átutalható a felajánlott összeg, legyen az lej, forint, vagy euró:

BANCA TRANSILVANIA – TARGU MURES
ASOCIATIA BOZODUJFALUERT, COD CLIENT 257338, SWIFT: BTRLRO22
HUF     RO86BTRLHUFCRT0257533801
EUR     RO73BTRLEURCRT0257533801
RON     RO26BTRLRONCRT0257533801

Az egyesület és az önkormányzat ezúton is nagyon hálás az eddigi adományokért, a felajánlott összegek értékétől függetlenül, és arra bíztat mindenkit, hogy bármilyen kevéssel is, de támogassa templomépítési szándékukat.

Átyin Kata
sajtóreferens – Erdőszentgyörgy Önkormányzata

Erdőszentgyörgy
2017. szeptember 14.