Megtalálták Rhédey Claudia naplóját. Hamarosan Rhédey-kiállítás is lesz
Rhédey Claudia naplójának megtalálása a legnagyobb újdonság Erdőszentgyörgy számára, abban a levéltár-kutatási folyamatban, amiről munkaközi beszámolót tartott Fehér János művészettörténész. Az erdőszentgyörgyi Rhédey kastélyban, október 20-án, Örökségünk: a múlt és a jövő találkozása címszó alatt zajló konferencián belül számos új, és pontosító információra derült fény a Rhédey-család valamint kastély történetét, és annak jeles személyiségeit illetően.


Fehér János Az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély és a Rhédey családdal kapcsolatos kutatások eredményeinek bemutatása című előadásában ismertette azokat az adatokat, amelyeket elsősorban Rhédey Claudiával kapcsolatos, országon belüli és határon túli levéltári munkája alatt lelt. A művészettörténész elmondta, egyik legnagyobb siker Rhédey Claudia naplójának megtalálása, amely jelenleg a németországi Stuttgartban található. Ezt a naplót Rhédey Claudia német nyelven, saját kezűleg írta, és több száz oldalon keresztül tartalmaz olyan személyes információkat róla, amelyből a mindennapjait is megismerhetjük. Fehér János előrevetítette, hogy a napló megtalálása csak egy folyamat kezdete, mivel ez új célokat és feladatokat is kijelöl: meg kell szerezni a napló digitális mását, majd azt begépelni és lefordítani. A napló mellett, számos levelezés is megtalálható a már említett levéltárban. Fehér János, előadásában bemutatta Rhédey Claudia (1812-1841) életének főbb mozzanatait is születésétől, konfirmálásán és esküvőjén át, egészen haláláig.

A Rhédey család téma Dr. Kinda István néprajzkutató Műkincsek Erdőszentgyörgyön? A Rhédey-kiállítás fejleményei című előadásával folytatódott. Kinda István egy ideje a kastélyban megálmodott Rhédey-kiállítás létrehozásával, műtárgy felkutatással és beszerzéssel segíti az Erdőszentgyörgyi Önkormányzat munkáját. Mint már előző közleményünkben beszámoltunk, az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély emeletén, öt kiállító teremben berendezett tárlat által ismertetik meg a Rhédey családot, annak híres személyeit a városba látogatókkal. „Egy közönségbarát kiállítást fogunk létrehozni, ahol nem vitrinben vannak az információk, hanem játékosan berendezve, azzal a céllal, hogy minél szélesebb körbe eljuttassuk az információt, minél alacsonyabb befogadó szinten, hogy azt mindenki megértse” – világított rá a kiállítás lényegére Kinda. „A kiállítás lényege az információszerzés mellett, az élményszerzés lesz. Az, hogy játékosan, élvezettel tanuljanak meg adatokat Erdőszentgyörgy híres családjáról. A hagyományos múzeummal ellentétben, a látványközpontúságon alapszik majd a Rhédey-kiállítás”- hangsúlyozta az előadó. A néprajzkutató beszámolójában részletesen kitért a kastélyban berendezésre kerülő szobák tematikájára, bemutatva azokat a műtárgyakat is, amelyek majd a kiállítás tulajdonát fogják képezni. A megvásárlásra kerülő műtárgyakon kívül a Marosvásárhelyi Múzeumtól kölcsönzött, Erdőszentgyörgy területén előkerült tárgyakkal is emelik a tárlat színvonalát. Mint ismeretes, a Rhédey-kiállítás létrehozása projektből lesz finanszírozva. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta, „október 19-én hagyta jóvá a gyulafehérvári Európai Uniós Ügynökség a kiállítás tárlatának az eszközvásárlását, ezzel ismét egy lépéssel közelebb kerültünk kitűzött célunk megvalósításához. Valamint a kastély előtti központi tér rendezése is már a közbeszerzési eljárás szakaszába került, ezáltal a környezet is, a kastélyhoz méltó képet fog kölcsönözni városunk impozáns épületének” – folytatta a városvezető.
Az előadók sorát Nagy Andrea zárta, akik a Szászok és szomszédságaik című előadásával hozta közelebb hozzánk a szász kultúrát, illetve azokat a szokásokat, amiket egyáltalán nem vagy csak részben maradtak fenn.