Erdőszentgyörgy

Összevonják a rendezvényeket Erdőszentgyörgyön

Az előző évek tapasztalatai alapján Erdőszentgyörgy Város vezetősége és a Marosszéki Lófuttatás Egyesület képviselői úgy döntöttek, hogy 2019-ben egy nagy rendezvény lesz a városban, azaz összevonják a három eseményt: az áprilisi Szent György Napokat, az előző években június végén tartott Marosszéki Lófuttatással és a Kistérségi Napokkal. Az összevont városnapok 2019. szeptember 20-22-e között zajlanak majd a Pad dombon.

„A Marosszéki Lófuttatást is júniusról áttettük szeptemberre, ezt egy hatalmas rendezvénnyé tesszük, hisz az erdőszentgyörgyi városnapok és a Kistérségi Napok is abban az időpontban lesznek, úgyhogy egy nagyobb költségvetéssel és sokkal szélesebb skálában – fellépőkkel, programokkal – várunk mindenkit” – ismertette terveiket Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere. Majd hangsúlyozta, „ezeken a rendezvényeken a családoknak szeretnénk olyan programokat biztosítani, hogy több órát, úgy töltsenek el Erdőszentgyörgyön, a Pad dombon, hogy a gyerekek jól érezzék magukat és családként tudjanak részt venni a különböző programokban”- mondta el a városvezető. „Azért vontuk össze a különböző eseményeket szeptemberre, mivel július elején egy triatlon Európa-bajnokság lesz Erdőszentgyörgyön és elég emberpróbáló feladat lenne az, ha áprilisban megtartjuk a városnapot, június végén megtartjuk a Marosszéki Lófuttatást, július elején segítünk a triatlon lebonyolításában, és szeptember 20-án a Rhédey kultuszt gondozzuk. Ezért gondoltuk azt, hogy az idei rendezvényeket összerakjuk egy csomagba” – magyarázta az elöljáró. Mindezek mellett 2019. szeptember 20-i hétre tervezik a Rhédey-kastély emeletén berendezett, Rhédey-kiállítás átadását is. Mivel nehéz költségvetési év elé néz Erdőszentgyörgy, ezért kevesebbet fordítanak saját forrásból az őszi rendezvényre, a hiányt pályázati forrásokból, támogatóktól pótolják majd, egy nagy és igényes rendezvény létrehozása érdekében.

A 2019-es rendezvény előkészületei már elkezdődtek, folynak az egyeztetések a fellépőkkel, tervezik a családi programokat, hogy a gyerekek és szüleik minőségi időt tölthessen együtt a városnapok keretein belül. A fellépők között biztosan ott lesz a Nemzeti Lovas Színház valamelyik előadása, a Csárdáskirálynő és az István, a király rockopera között gondolkodnak a szervezők. Minden bizonnyal a Marosszéki Lófuttatás, a huszárfutam és az angol telivér futamok mellett, láthatjuk az évek során már megszokott fellépőket is, akik különböző lovas bemutatókkal, ügyességi produkciókkal csalogatják a kíváncsiskodókat a helyszínre. Természetesen a hagyományőrzés is kiemelt helyet kap a városnapokon, a néptánc és a színes kézműves-vásár mellett, a gyerekeket megcélzó kézműves tevékenységek sem hiányozhatnak a kínálatból. A tavaly első alkalommal meghirdetett Marosszéki Ízek főzőversenynek is lesz idén folytatása, ígérik a szervezők.

 

 

Erdőszentgyörgy,

  1. február 7.