Rekordszámú benevező a VI. Marosszéki Lófuttatáson
A tavalyi futamokra benevezők számát jóval meghaladta az idei Marosszéki Lófuttatásra benevezett lovasok száma, holott a jelentkezési határidő végéig, több mint egy hét van még. A legnagyobb kiugrás az Angol futamban szándékozni indulók körében van, a tavalyihoz képest eddig megtriplázódtak a jelentkezők.
2018. június 7-én, a Petry Bistro Grill&Wine-ban tartott sajtótájékoztatót Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy Város polgármestere és Jakab Kevend társszervező. A Marosszéki Lófuttatás Egyesületet idéntől erdőszentgyörgyi civil emberek vették át, így a teljes szervezést az egyesület tagjai, illetve az önkormányzat dolgozói vállalták át. A tavalyi eseményhez hasonlóan, a június 23-24-én megszervezésre kerülő VI. Marosszéki Lófuttatáson is egyaránt kapnak helyet lovas-, és kulturális események, így a széles kínálatból minden érdeklődő találhat kedvére valót. A szervezők arra törekednek, hogy ez alkalommal egy magasabb színvonalra emeljék a rendezvényt.
Csibi Attila Zoltán polgármester elmondta, „egyre nehezebb évről évre újabbat hozni, de ez az esemény egy kuriózum, így nagy öröm számunkra, hogy ismét itt ülhetek, és a következő Marosszéki Lófuttatásról beszélhetek. Erdőszentgyörgy, Maros megye az a része, ahol tömb magyarságról beszélhetünk, és a lófuttatás egy olyan kultúrát jelent, amely kihalóban van, de reméljük, és arra törekszünk, hogy ezt megtartsuk, ápoljuk és tovább adjuk. Ennek megvalósításához, a Marosszéki Lófuttatás támogatójaként a Maros Megyei Tanácsot, az OTP Bankot kell kiemelnek, de idén először bevontuk a vállalkozókat is, akik többen is mellénk álltak és anyagilag segítenek megvalósítani az idei rendezvényt. A tavalyi rendezvény végén megfogalmazódott bennem, hogy kell-e ezt nekünk tovább csinálni, hisz rengeteg munka, energia egy ekkora rendezvény lebonyolítása. A visszajelzések alapján meggyőződésünk, hogy van igény rendezvényünkre, hisz Kovászna, Hargita és Maros megye mind képviselteti magát” – folytatta az elöljáró. A továbbiakban egy problémára orvosolására is kitért a városvezető. A tavalyi tapasztalat azt mutatta, hogy a Pad dombon szervezett eseményekre nehézkes az autóval való feljutás, óriási dugót generált az, hogy ugyanazon az úton bonyolították le a felmenő és lejövő forgalmat is. Idén, a lejutást egy másik útvonalon oldják meg, ezáltal felgyorsítják a helyszínre jutás és onnan távozást, illetve a dugót is felszámoljuk. A rendezvény záróakkordjaként a Bojtorján Együttes, majd ezt követően a Kicsem vándormozi szabadtéri vetítése örvendezteti meg az érdeklődőket.
Ezt követően a polgármester úr a rendezvény programját ismertette, különös hangsúlyt fektetve a Nemzeti Lovas Színház Honfoglalás című rockoperájára, amely Maros megyében még nem fordult meg. A lovas- és kulturális programok mellett a gyerekek is találnak majd kedvükre valót, de a kézművesvásár is jelentősebb lesz, mint tavaly. A szervezők idén a megfelelő kivetítésről is gondoskodnak, ezért óriás LED falak lesznek kihelyezve a színpad mellett.
A polgármester úr ismertetőjét követően Jakab Kevend a rendezvény lovas részéről beszélt, elmondva „a Marosszéki Lófuttatás egy amatőr lovas verseny, így minden 18 éven felüli kipróbálhatja magát, így népszerűsítve és megszerettetve a lovas sportot a rendezvény által. Három futamban versenyezhetnek a benevezők: Marosszéki Lófuttatás futam, Angol futam és Huszárfutam. A Marosszéki Lófuttatás futamra a magyar kultúrához kapcsolódó lófajtákat várjuk benevezni (lipicai, arab telivér, stb.), az Angol futam az angol telivérekről szól, a Huszárfutam pedig a hagyományőrző huszárok versenyét jelenti. Benevezési díj csak az Angol futamra van, a másik kettőre díjmentes. A tavaly egy egykörös pálya volt, idén ez változik, ugyanis most két, de rövidebb kört futnak füves pályán a versenyzők” – számolt be a társszervező.
A futamokra a továbbiakban is, azaz június 15-ig lehet jelentkezni a www.marosszekilofuttatas.ro oldalon. Ugyanitt valamint a Marosszéki Lófuttatás facebook oldalon találhatóak meg a VI. Marosszéki Lófuttatásra vonatkozó információk is.
Erdőszentgyörgy,
- június 7.