Erdőszentgyörgy

Székesfehérvári Székely Bálon gyűjtöttek az Összetartozás Templomának

Szombaton, április 7-én este rendezték a III. Székely Bált Székesfeherváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István termében. Néhány héttel ezelőtt megkereste Juhász László szervező, a bál házigazdája a Bözödújfaluért Egyesületet és Erdőszentgyörgy Önkormányzatát, hogy a  Válasz-Független Civilek Fehérvárért Egyesület által megálmodott és életre hívott bál bevételéből három célt támogatnának, köztük a bözödújfalusi Összetartozás Templomának felépítését is.

A karitatív bálon a székesfehérvári lakosságon kívül a közélet, a vállalati szektor és a civil szféra szereplői is együtt vannak. Az eddigi karitatív gyűjtések alkalmával két alkalommal is Szentegyháza javára, de Böjte Csaba ferences szerzetes árváinak is jutott a bevételből. 2018-ban is, három jótékonysági kedvezményezettet választottak ki a szervezők. A Kárpátaljai Református Egyházkerület Idősek Otthona mellett, a székesfehérvári alap és középfokú iskolák könyvtárai részére Erdéllyel és Trianonnal Összefüggő könyvek vásárlását is támogatják, végül, de nem utolsó sorban a bözödújfalusi Összatartozás Templomának felépítéséhez is hozzájárulnak a befolyt összegből. A bál bevétele a belépő jegyekből, tombolákból, egyéni felajánlásokból, támogatói jegyek értékesítéséből és festményárverezésből származik. A jótékonysági esten köszöntőt mondott Vargha Tamás országgyűlési képviselő, a bál fővédnöke, valamint Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a rendezvény védnöke és Juhász László házigazda, önkormányzati képviselő. A bál műsorvezetője Berecz István Aranysarkantyús táncos volt, a műsorban színvonalas táncos és zenei produkciókat láthatottak a résztvevők anyaországi, felvidéki és erdélyi fellépőkkel.

A hétvégi eseményen Erdőszentgyörgy is képviseltette magát. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere mellett, Sükösd Árpád a Bözödújfaluért Egyesület alelnöke is részt vett. A rendezvény keretén belül az egyesület részéről fellépők is színesítették a bál programját, akik bözödi népdalokkal és néptáncokkal szórakoztatták a nagyérdeműt. A fellépők között Kincses Olga, Tőkés Lóránt, Barabás Hunor néptáncosok, Lőrincz Hortenzia néptáncművész is részt vett, a talpalávalót Dresh Mihály, Liszt Ferenc díjas zeneművész húzta.

Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere szerint „jóleső érzés azt látni, hogy templomépítési törekvésünket ilyen messziről is támogatják, és hogy egy karitatív bál szervező csoportja ránk gondolt. Nagyszerű estélyen vettünk részt, remek programokkal, színvonalas műsorokkal. Ezúton is köszönetet mondok a magam és a Bözödújfaluért Egyesület nevében  Juhász László szervezőnek ezért a lehetőségért”.

Még nem tudni pontosan, hogy mekkora az az összeg, amit a bál bevételéből az Összetartozást Templomának felépítésére fordíthatnak, mivel az összesítések még folyamatban vannak. A templomépítést célzó adománygyűjtést ugyan sokan felkarolták, de még mindig jelentős összeg hiányzik, amit a továbbiakban is próbál az egyesület összegyűjteni a különböző adománygyűjtési módokon és lehetőségeken keresztül. A Bözödújfaluért Egyesület továbbra is várja mindenki támogatását, hisz hamarosan el kell kezdeni az alapozási munkálatokat, hisz a tó vízszintje jelentősen megnőtt a csapadékos tavasz miatt.

 

Erdőszentgyörgy,

  1. április 10.