Erdőszentgyörgy

Szülők Iskolája

Szülőknek, nagyszülőknek szervez foglalkozást az erdőszentgyörgyi Buksi Szülői Egyesület. A tevékenység célja, hét héten keresztül, minden kedden délután 5 órától gyerekneveléssel kapcsolatos témák megvitatása. Minden alkalommal, témának megfelelően szakember tart előadást, akivel közösen praktikákat, trükköket vitatnak meg a résztvevők.

Ezen alkalmakon kötetlen beszélgetés keretében, bárki bekapcsolódhat, és megoszthatja gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalatait, de segítséget is kérhet a szakembertől.

A Szülők Iskolája címmel elindult programban a gyulafehérvári Caritas is jelentős részt vállalt, hisz Cosma István pszichoterapeuta, Botos Noémi gyógypedagógus és Szíjártó Adrienn pszichológus biztosítja a szakmai hátteret.

A beszélgetések és műhelymunkák heti témákra vannak leosztva. A résztvevők, többek között a gyermekkor szakaszaival, az azokkal járó életkori sajátosságok megismerésével kapcsolatosan kapnak segítséget, de a foglalkozás során szó esik a gyermek szükségleteiről, a problémák közös leküzdéséről, mindennapi mankókról, illetve válaszokról a „mai világ” kihívásaira.

Eddig két műhelymunkán vannak túl a szervezők és résztvevők. Az eddigi tapasztalatokról Cosma István pszichoterapeuta elmondta, hogy „volt érdeklődés, nagyon jó hangulatú beszélgetés alakult ki, kérdések fogalmazódtak meg, és ezentúl, – pont ez volt a lényege-, hogy a gyerekek fejlődéséről beszélgessünk, főleg arról, hogy minden életkornak meg van a maga sajátossága. Én azt gondolom magán emberként és szakemberként is, hogy nagyon-nagyon fontos, hogy tudjuk melyek az adott kor sajátosságai. Nekünk is sokat segít, hisz megismerjük ezáltal, hogy melyek azok az elakadások, amelyek kihívások tudnak lenni. Ha tudjuk és ismerjük ezeket a jellemzőket, jobban meg tudjuk érteni, hogy éppenséggel mi történik a gyerekben”- meséli Cosma István. „Mindig ki szoktam hangsúlyozni, hogy nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a gyerekre, beszélgessünk, kommunikáljunk, adjunk teret, hogy megfogalmazhassa mik az igényei, de ugyanilyen elengedhetetlen a szeretet is”- hívja fel figyelmünket a szakember.

A szervezők meglátása szerint az ideális az lenne, hogy amelyik szülő, vagy nagyszülő elkezdi a foglalkozást, minden alkalommal részt vegyen azokon, hisz a heti témák egymásra építve vannak kidolgozva. De természetesen, ettől függetlenül minden érdeklődőt várnak a Művelődéi Ház PAPI termébe.

A Buksi Szülői Egyesület kezdeményezését, az Erdőszentgyörgyi Önkormányzat is felkarolta és támogatja, hisz nem elég csak a gyerekeket képezni, hanem a szülőknek is segíteni kell, ha arra igény van.