Erdőszentgyörgy

Tovább folytatódik az adománygyűjtés az Összetartozás Templomának felépítésére

A Bözödújfaluért Egyesület kitartó adománygyűjtés tevékenysége révén biztosított források segítségével haladnak az Összetartozás Templomának építési munkálatai.

A munkálatok 2018 végén kezdődtek el, eddig sikerült 30 tartóoszlopot behelyezni a talajba, azt betongerendával összekötni és az alapot megönteni. A Katan Consulting vállalat – ígérete szerint – hétfőn lát hozzá a falazási munkálatoknak, amelyhez a szükséges, speciális, hasított kő, már a helyszínen van. Az építési munkálatokat a heves, mindennapi esőzések miatt átázott töltés miatt kellett leállítani hetekkel ezelőtt, ugyanis az balesetveszélyessé vált, munkagéppel megközelíthetetlen lett a templom alapja. A megnövekedett vízszint miatt, az említett földtöltés járhatatlan volt, most azonban a meleg, nyári napok hatására, csökkent a Bözödújfalusi-tó vízszintje, és az újra használható. A munkagépek a helyszínen várják az építkezési munkálatok hétfői kezdését.

A kivitelezést finanszírozó Bözödújfaluért Egyesületnek sikerült biztosítania a nagyrészt még hiányzó költségvetés felét, az építkezés főszponzora, a MOL Románia meghatározó támogatása révén.

A templomépítését fedező adománygyűjtés tovább folytatódik, hiszen jelentős összeget kell még fedezni az Összetartozás Templomának felépítéséhez szükséges költségvetésből.Ezentúl is bárki támogathatja a templom építését. A banki átutaláshoz szükséges adatok:

BANCA TRANSILVANIA – TARGU MURES

ASOCIATIA BOZODUJFALUERT,  COD CLIENT 257338,  SWIFT: BTRLRO22                                 

HUF     RO86BTRLHUFCRT0257533801, EUR     RO73BTRLEURCRT0257533801

RON      RO26BTRLRONCRT0257533801

A Bözödújfaluért Egyesület továbbá adománygyűjtő dobozokat helyezett ki a kőrispataki Szalmakalap múzeumban, az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban, valamint a parajdi sóbányában. Az adományozók nevét listába foglalta a Bözödújfaluért Egyesület, és a felépült Összetartozás Templomában lesznek kifüggesztve azoknak a neve, akik hozzájárultak Bözödújfalu szimbólumának visszaállításához. Ez a névsor addig is az Erdőszentgyörgy, valamint a Bözödújfaluért Egyesület Facebook oldalakon ellenőrizhető, és aki úgy látja kimaradt, vagy helyesírási hiba lenne a nevében, jelezheti az oldalak kezelőinek.

A kivitelező és a megbízó is remélik, hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére augusztus 3-án, a Bözödújfalusi Találkozón át tudják adni az Összetartozás Templomát.

 

Erdőszentgyörgy, 2019. július 1.