Újabb nagy lépés az Összetartozás Templomának felépítésében
Az augusztus 5-i alapkőletétel után, szeptember 11-én újabb mérföldkőhöz érkezett a bözödújfalusi Összetartozás Templomának létrehozásán ügyködő Bözödújfaluért Egyesület. Ugyanis ezen a dátumon kötötték meg, és írták alá a kivitelezési szerződést.
A szerződés aláírására, hosszas, előzetes egyeztetés eredményeként, az erdőszentgyörgyi Rhédey kastélyban berendezett Bözödújfalusi emlékszobában került sor. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere, tiszteletbeli Bözödújfalvi valamint Személy Zsolt Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke fogadta Seres Tamás Péter mérnököt, a Katan Consulting KFT képviselőjét szerződéskötés céljából. A megkötött szerződést, Bözödújfaluból származó és onnan kimenekített székeken ülve, oda valósi asztalon írták alá, ezzel is hangsúlyozva a pillanat történelmi jelentőségét. Csibi Attila Zoltán, elöljáró kiemelte „szinte hihetetlen, hogy elérkeztünk ehhez a pillanathoz, hisz számos akadályt kellett elgördíteni utunkból, hogy most ennél az asztalnál ülhessünk, és annak örüljünk, sikerült egy olyan kivitelezőt találni, aki szívvel lélekkel oda állt ügyünk mellé. Messze vagyunk még a céltól, de egy lépéssel mégis közelebb, hisz a kezünkbe lévő, aláírt szerződés tiszta képet mutat arról, hogy hogyan fog kinézni az Összetartozás Temploma, és nem utolsó sorban, hogy mennyibe fog kerülni. De bízunk benne és tudjuk, hogy az összefogásban nagy erő rejlik és szinte a lehetetlenre is képesek vagyunk, ha közösen csináljuk. Hisszük, hogy összegyűl a szükséges összeg” – folytatta bizakodva a polgármester.
Több hónapon át tartó, szakemberek folyamatos egyeztetése alapján született meg a templom végső változata. A Bözödújfalusi tó vizéből kiemelkedő templom 29 cölöpön fog állni, amit torony és hajó alkot. A partról, hídon lehet eljutni az Összetartozás Templomához. Az aláírt szerződés értelmében a teljes beruházás 290 000 euróba kerül majd, amit közadakozásból fedeznek. A Bözödújfaluért Egyesület elnöke, Személy Zsolt Dénes reménykedve mondta el, hogy „körülbelül még 100 000 euró hiányzik a templom értékéből. Az építkezéseket, ha el is kezdjük, az adománygyűjtést tovább folytatjuk. Jelenleg sikerült az emberek segítségével összegyűjteni azt az összeget, ami elegendő az építkezések megkezdéséhez. Bízunk abban, hogy miután kiemelkedik a tó vizéből az alap, egy motiváló erő lesz és még számos jó szándékú ember segít hogy visszaadhassuk a falurombolás szimbólumaként közismertté vált vízből kimagasló templomot”.
A múlt héten került sor a Román Vízügy által meghirdetett és a Bözödújfaluért Egyesület által megnyert licitre, mely eredményeként a tó víztükréből 215 négyzetméter felületet átengedtek az egyesületnek, éves használati díj kifizetése ellenében. Így ezen a felületen, az eredeti helyén fog állni a templom.
A kezdeményezők reményei szerint az Összetartozás temploma 2019. júliusában már állni fog, és a minden év augusztus első szombatján megszervezett Bözödújfalusi Találkozó keretén belül, fel is avathatják azt.
A Bözödújfaluért Egyesület továbbra is várja mindenki hozzájárulását. Adományaikat eljuttathatják személyesen az erdőszentgyörgyi Rhédey kastélyba, a kőrispataki szalmakalap múzeumba vagy a parajdi sóbányába elhelyezett adományládákon keresztül is, de az egyesület bankszámlaszámaira is utalhatják felajánlásaikat.
BANCA TRANSILVANIA – TARGU MURES
ASOCIATIA BOZODUJFALUERT, COD CLIENT 257338, SWIFT: BTRLRO22
HUF RO86BTRLHUFCRT0257533801
EUR RO73BTRLEURCRT0257533801
RON RO26BTRLRONCRT0257533801
A Bözödújfaluért Egyesület nagyon köszöni mindazoknak a bel- és külföldi önkormányzatoknak, magánszemélyeknek és vállalatoknak, akik eddig hozzájárultak az Összetartozás Templomának felépítéséhez, és mindenkit arra kér, bármilyen kis összeggel is, de járuljon hozzá Bözödújfalu szimbólumának visszaállításához.
Erdőszentgyörgy,
- szeptember 11.