Aláírtuk az erdőszentgyörgyi uszoda kivitelezési szerződését‼️
Újabb lépést tettünk városunk uszodájának megépítéséhez, hisz ma Marosvásárhelyen aláírtuk a sportlétesítmény kivitelezési szerződését.
Az Erdőszentgyörgy számára újabb fejlődést hozó eseményen többek között jelen volt Cseke Attila, fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter, Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök, Kovács Levente Maros megyei tanács alelnök, Manuela Pătrășcoiu, a Nemzeti Fejlesztési Központ (CNI) igazgatója és Nistor Alexandru, a licitet megnyert Masterclass AG, EN Electric Proiect Office SRL illetve a Costruzioni Generali Sud kivitelező vállalatok képviselője is.
A közel 10 millió lejből készülő uszoda a sportpálya mellett, a hamarosan épülő sportcsarnok közvetlen szomszédságában helyezkedik majd el. Paramétereit tekintve 25 méter hosszú, 12.5 méter széles medence lesz, amelynek mélysége 1.20 és 1.80 méter között változik.
A beruházás célja az erdőszentgyörgyi diákok számára bevezetni az állandó úszásoktatást, mivel a sportágak közül kiemelkedő e mozgásforma hatékonysága: az ízületek drasztikus megterhelése nélkül fejleszti a test teljes izomzatát, javítja a légzéstechnikát illetve a vérkeringést, így növelve a szervezet ellenálló képességét.
A szabványterv szerint készülő uszoda 10-12 hónap alatt készül el.
📷 Bogdan Bucseneanu Tovább »
Sajtóvisszhang
Megjelent:
2021.04.12. 00:00
Hosszas munka- és engedélyeztetési folyamat után, keddtől nálunk is megkaphatják a Covid-19 vírus elleni védőoltást az azt igénylők. Úgy éreztük, hogy az erdőszentgyörgyi, sőt a Küküllő menti emberek egészsége érdekében így tehetünk a legtöbbet, ezért elengedhetetlennek tartottuk megadni településünkön is a védőoltás beadásának lehetőségét.
Az oltóközpontot a Dózsa György úti régi óvoda épületéből alakítottuk ki, így ide várjuk a beprogramált személyeket.
Ma már többen is sms-t kaptak, azok közül, akik fel voltak iratkozva az erdőszentgyörgyi oltóközpont várólistájára. Az üzenetbeli értesítés után tudnak csatlakozni a programálási felületre (https://programare.vaccinare-covid.gov.ro), ahol igényelhető a tényleges oltási időpont. Ezt követően újabb sms-t kapnak, amely már tartalmazza az oltás pontos idejét (nap, óra), amikor az erdőszentgyörgyi oltóközpontban megkapja a vakcinát.
Fontos volt számunkra, hogy az oltást igénylők ne kelljen más településre utazzanak, ezáltal is hozzáférhetőbbé téve az immunizációt.
Jó egészséget kívánunk mindenkinek‼
📷 Kulcsár Hunor Tovább »
Megjelent:
2018.09.24. 00:00
Publikáció:
Erdélyi Magyar Televízió
Harminc éves fennállását ünnepelte az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége Erdőszentgyörgyön. Az Európai programba idén Szováta városa is csatlakozott, de Erdőszentgyörgy is aktív résztvevő már évek óta. Tovább »
Megjelent:
2018.09.23. 00:00
Publikáció:
szh.ro
Az egészséges életmód fontosságáról, az egészséges életkörülmények kialakításáról tartottak kétnapos konferenciát a hétvégén Erdőszentgyörgyön és Szovátán, ahol az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége XXX. Szimpóziumát szervezték meg. Tovább »
Megjelent:
2018.09.23. 00:00
Publikáció:
e-nepujsag.ro
Harmincadik szimpóziumát szervezte meg a hét végén Erdőszentgyörgyön és Szovátán az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége. A szövetség – amelynek Erdőszentgyörgy immár négy éve, Szováta pedig idén vált tagjává – fő célja, hogy az egyes településeken élő emberek életminőségét próbálják javítani. A konferenciák lehetőséget nyújtanak arra, hogy a tagok tapasztalatot cseréljenek, és a helyi prioritásokat alapul véve gyakorlatba ültessenek máshol jól működő példákat. Tovább »
Megjelent:
2018.09.22. 00:00
Publikáció:
erdely.ma
30 éve az egészségért címmel szervezett jubileumi találkozót és konferenciát az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége szeptember 21 és 23. között, amelynek helyszíneiként Szováta és Erdőszentgyörgy városát választották. A rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, valamint az eseményen jelen volt Dr. Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott, illetve De Blasio Antonio, a szövetség elnöke. Tovább »
Megjelent:
2018.09.18. 00:00
Publikáció:
Vajdasági RTV
A gasztronómia mellett a hagyományőrzés és a testvértelepülési kapcsolatok ápolása is központi szerepet kapott. Tovább »
Megjelent:
2018.08.06. 00:00
Publikáció:
e-nepujsag.ro
A kommunista falurombolás, de a feltámadás, élni akarás, a remény és kitartás jelképe is lesz az a templom, amelyet a vízbe temetett Bözödújfalu leomlott katolikus hajléka helyén építenek fel. Szombaton elhelyezték az alapkövet, egy év múlva pedig az Összetartozás templomának avatójára várják a falu volt lakóit. Tovább »
Megjelent:
2018.07.31. 00:00
Publikáció:
szh.ro
Az Összetartozás Templomának alapkőletétele teszi idén még emlékezetesebbé a minden év augusztus első szombatján megszervezett Bözödújfalusi Találkozót. Idén szombaton 11 órától várják az egykori kitelepítetteket, elszármazottakat a tó melletti emlékparkba. Tovább »
Megjelent:
2018.06.25. 00:00
Publikáció:
e-nepujsag.ro
Sár és napsütés, vágták és koncertek, no meg sok-sok érdeklődő – ezzel jellemezhető a szombaton és vasárnap zajlott Marosszéki Lófuttatás hatodik kiírása. Az Erdőszentgyörgy fölötti Padon több ezer ember fordult meg a két nap alatt – részben a lovak, részben az egyéb programok csalogatták ki őket a szabadba. Tovább »