Erdőszentgyörgy

Erdőszentgyörgy Maros megye legkisebb lélekszámú és egyik legfiatalabb városa, a Kis-Küküllő fokozatosan kiszélesedő völgyében fekszik a Marosvásárhely – Szováta országút mentén. A várost átszeli a múlt század legelején épült Balázsfalva – Parajd vasútvonal. Közigazgatási alárendeltségébe tartozik Bözöd és az elárasztott Bözödújfalu, valamint két kis tanya: Lóc és Borzond.

A település nevének eredete és a helység története a 19. század második feléig

A település – bronzkori és vaskori leletek bizonyítják – a legrégibb időktől lakott volt. A római korban itt vezetett el a só útja Dácia belsejébe. A korai lakhelyek nem az áradásoknak kitett Küküllő partján, hanem a magasabb teraszokon, domboldalakon álltak. A népvándorlás korának kevés nyoma maradt, de a honfoglalás és a székelyek betelepülése óta folyamatosan lakott terület volt . Az egykori település a 11-13. századok között jöhetett létre, bár első írásos említése csak 1333-ból való. Akkor saját temploma és papja volt. (Péter nevű pap 10 dénár pápai dézsmát fizetett.) Az akkori Szentgyörgy (latinul Sancte Georgio) nevet a templom védőszentjéről kapta. A későbbiekben említett Erdőszentgyörgy név eredetéről megoszlanak a vélemények. Az Erdő (Erdeu) előtagot kaphatta az azonos nevű családról, vagy a környéken levő erdőkről.

A koraközépkortól székelyek lakták a települést. Közigazgatási szempontból a Magyar Királysághoz tartozó vajdaság korában (1541-ig), illetve az önálló Erdélyi Fejedelemség idején (1541-1690) is a vármegyék és székely székek között átmenetet képező, a Szászföld felé is nyitott Marosszék közepes nagyságú települése volt. Később, egész a 19. század utolsó harmadáig szintén Marosszékhez tartozott, majd 1876-tól Maros-Torda vármegyéhez.

Az idők során a pusztuló helyi lakosság pótlására a helyi birtokosok telepeseket fogadtak be. Voltak köztük magyarországiak, de a 16-17. századtól ismert adatok szerint, egyre több román és cigány telepedett le. (Részletes etnikai és felekezeti adatok a mellékelt táblázatokban.) Mivel a település határának nagyobb része – fejedelmi adományként – nagybirtokos kézre került, a lakosság többsége függőségben élő jobbágy és zsellér volt. A fejedelemség korában tartott összeírások szerint nagyon kevés szabad ember élt akkor itt. Az előkelők körében a Kornis család mellett megjelent Erdőszentgyörgy legismertebb családja, a Rhédey is, amely a 17. században jutott a helyi birtokhoz. A 18. században az ismert Teleki és Zeyk családok is rendelkeztek itt birtokkal és jobbággyal.

A helyi lakosság, Marosszék többi településének lakóihoz hasonlóan, kivette részét a középkori és újkori eseményekből (török- és tatárdúlás, kurucok és labancok harcai, az 1848-as események) is.

A település legrégebbi épülete a gótikus stílusban épült mai református (hajdan katolikus) templom. Szintén régi és értékes épület a Rhédey kastély és a Zeyk család udvarháza. (Ez utóbbi jóval kisebb és kevésbé szembetűnő épület.)

A 19. század vége és a 20. század

Erdőszentgyörgy gazdasági fejlődésében a 19. század második felében és a 20. század elején következett be változás. A korábban mezőgazdasági jellegű településen megjelentek az első ipari létesítmények: ecetgyár, szeszfőzde, fakitermelő részleg. A gazdasági fellendülésben szerepet játszott a vásáros helyet megillető, szerdánkénti hetivásár és az évenkénti országos vásár is. De óriási szerepe volt a fejlődésben az itt megtelepedő Schuller családnak, az említett vasútvonalnak, illetve a folyamatosan növekedő zsidó közösségnek.

Az első világháborúból a helyi lakosság is kivette részét. Az impériumváltással Romániához kerültek.

A két világháború között is volt némi gazdasági fejlődés, nőtt az iparban (főleg a fa- és földgáz-kitermelében) és kereskedelemben foglalkoztatottak száma. Mindezek ellenére a lakosság több mint kétharmada a mezőgazdaságból élt.

A második világháború után az új idők jelei (földosztás, államosítás, kuláklisták, társas gazdálkodás, kollektív és állami gazdaság szervezése) itt is megmutatkoztak. Az 1950-es években (a Magyar Autonóm Tartomány idején) rajoni székhely lett a település. Ezekben az években hozták létre a további fejlődést biztosító, főbb gazdasági és művelődési-egészségügyi létesítményeket: állami malom, kőolajipari termékek lerakata a vasútállomás mellett (1948), fogyasztási szövetkezet (1949), Gyümölcs- és Zöldségfeldolgozó Vállalat („Zöldség-telep” – 1951), Küküllő Kisipari és Termelő Szövetkezet („Május 1” – 1955). Ez utóbbi fénykorában sok embernek adott munkát és exportra gyártott bútorokat. Ugyancsak az ötvenes évek elején épült a Művelődési Otthon, amelyben mozi- és színház-terem, könyvtár , próba- és kiállító terem / klub, vezetékes rádióadást biztosító központ szolgálta a művelődést, a szórakozást és az akkori propagandát.

Az egészségügyi ellátás jelentős fejlesztése is az ötvenes években történt. A korábbi, magánrendelő államosításával kezdődött az állami egészségügyi ellátás kiépítése, amely előbb körorvosi rendelővel, majd fokozatosan helyi kórházzal, szülészettel, mentőállomással, fogorvosi rendelővel és gyógyszer-tárral bővült.

Mivel a rajon idejében (1951-1960) a kihelyezett tisztviselők, hivatalnokok, milicisták (rendőrök), tanárok, orvosok, mérnökök számára nem volt elegendő lakás, kezdetben lakásokat, szobákat államosítottak. Később kétszintes társasházakat, majd a településrendezéssel egybekötve, többemeletes tömbházakat építettek. Így az addig falusias külsejű település városiasabb kinézetűvé vált.

1989 után

Az 1989-es romániai rendszerváltás a helységben és környékén békésen zajlott le. Azóta a honi demokrácia (többpártrendszer) és piacgazdaság kialakulása, a földmagántulajdon helyreállítása éreztette hatását. Számos üzlet és egyéb gazdasági vállalkozás indult, amelyek részben a korábbi nagyobb vállalatok helyét vették át, majd újabbak jöttek létre, az új idők igényeinek megfelelően.

A nagyközség 2003-ban kapott városi rangot. Az új besorolás egyfajta megkésett elégtételként szolgálhat a helyi lakosságnak és vonzóbbá teheti a települést a környék lakossága vagy a külföldi befektetők előtt.

A város máig legismertebb két szülötte Rhédey Claudia/Klaudia (1812-1841), az angol királyi családba beházasodott erdélyi arisztokrata és Bodor Péter (1788-1849), a jeles, székely ezermester, feltaláló.

Erdőszentgyörgy város lakossága nemzetiség/anyanyelv szerint 2011-ben (Erdőszentgyörgy, Bözöd, Bözödújfalu, Lóc és Borzond teljes lakosságával együtt):

• Összlakosság: 5166
• Román: 903
• Magyar: 3808
• Cigány/Roma: 238
• Egyéb: 3
• Nem nyilatkozott: 214

Erdőszentgyörgy város lakossága felekezeti/vallási hovatartozás szerint 2011-ben:

• Összesen: 5166
• Ortodox: 891
• Görög katolikus: –
• Római katolikus: 891
• Református: 2735
• Baptista: 72
• Pünkösdista: 117
• Adventista: 1
• Egyéb összesen*: 686
• Vallás nélküli: 24
• Nem nyilatkozott: 96

(*Mivel az unitárius kisvallásnak számít, adatai nincsenek részletezve. Vélhetően az egyéb vallásúak közül több mint 400 unitárius lehet.)

*Az 1850-2002 közötti adatok Varga E. Árpád „ERDÉLY ETNIKAI ÉS FELEKEZETI STATISZTIKÁJA – Népszámlálási adatok 1850-2002” között című munkájából származnak.

A város jeles személyiségei

Rhédey Claudia

1812 szeptemberében született, a mai Windsor uralkodóház egyik ősanyja, II. Erzsébet angol királynő ükanyja. Rhédey Claudiát szülei, gróf Rhédey László és báró Inczédy Ágnes 1812. szeptember 21-én keresztelték meg az erdőszentgyörgyi református templomban Claudia Zsuzsanna névre.

Rhédey Claudia grófkisasszony egy farsangi bálon ismerkedett meg Sándor Pál Lajos württembergi herceggel, Lajos Frigyes Sándor württemberg-tecki herceg és Henrietta nassau-weilburgi hercegnő legkisebb fiával, I. Vilmos württembergi király unokaöccsével. Apjának halála (1817) óta Sándor Pál herceg az ősi Tech hercege címet viselte, mint egyedüli férfi utód. A bál után, a herceg kérőként jelentkezett Rhédey Lászlónál, aki elutasította azzal az indokkal, hogy nem tud magyarul. A szerelem azonban legyőzte az akadályokat: Sándor Pál herceg megtanult magyarul és 1835. május 2-án házasságot kötöttek. A württembergi uralkodó család törvényei szerint a királyi család hercegi rangú tagja nem vehetett feleségül alacsonyabb, grófi származású leányt. Sándor herceg és Rhédey Claudia házassága rangon alulinak minősült, a herceget és utódait kizárták a württembergi trónöröklésből. A király, Claudia hercegnének az örökletes Hohenstein grófnői címet adományozta, gyermekei és utódaik ezt a címet viselték. Egy fiuk és két lányuk született. Fiuk, Franz Paul Larl Ludwig Alexander (1837-1900), Teck hercege, 1866-nan Mary Adelaide brit hercegnőt, Cambridge hercegnőjét, III. György brit király egyik unokáját vette feleségül.

Claudia, 1841 szeptemberébe férje után utazott Grazba, ahol Sándor herceg akkor már osztrák császári vezérőrnagyként a helyi hadosztály parancsnoka volt. Az út során 1841. október elsején Pettauban (ma Ptuj, Szlovénia) életét vesztette. Utolsó kívánsága szerint koporsóját haza szállították Erdőszentgyörgyre. A gyászmenet útja 17 napig tartott. A grófnőt 1841. október 21-én temették el abban a templomban, ahol megkeresztelték. A koporsójára Sándor herceg a következő feliratot vésette: „Az asszonynak, ki nekem mindig örömöt, boldogságot adott, szomorúságot, könnyeket csak egyszer életemben, mikor egyedül hagyott”. Legenda szól arról is, hogy szívét a férje bebalzsamoztatta, arany szelencébe zárta, majd meghagyta, hogy halála után koporsójába zárva vele együtt temessék el.

 

Bodor Péter

Az erdőszentgyörgyi Bodor Pétert páratlan alkotóképessége és találékonysága a múlt század legendás hírű alakjává tette. A személyével kapcsolatos mende-mondák azóta se apadtak el, sőt íróink tollán reneszánszukat élik.

Bodor Péter Erdőszentgyörgyön született 1788-ban, élete nagy részét azonban Marosvásárhelyen töltötte. Már gyerekkorában meglepte, és lenyűgözte környezetét a maga készítette elmés szerkezeteivel. A tehetségét felismerő Zeyk-család (Zeyk János) pártfogoltjaként előbb a marosvásárhelyi református kollégiumban, majd a bécsi Polytechnikumon képezte magát. 1815-ben hazatért, és Bethlen Lajos udvarházában építész – műszerész volt.1818-ban Marosvásárhelyen telepedett le. Első megbízatásként olyan hidat épített a Maroson, amelynek farácsos szerkezetéhez egyetlen fémszeget sem használt. A híd, amelyet a népnyelv Bodor-hídjának nevezett, több mint száz éven át kötötte össze a várost a külterületeivel. 1911-ben bontották le, ácsolt falépcsője a marosvásárhelyi vártemplom tornyában ma használható állapotban van.

Sok egyéb mellett Bodor Péter nevéhez fűződik az a 16 regiszteres orgona is, amely működőképesen szolgál ma is a kibédi református templomban.

A nagy mű azonban, amely Bodor Pétert igazából híressé tette, a zenélő kút megépítése Marosvásárhely főterén.

A zenélő óra, a víz hajtóerejével működtetett. Az idő múlására a kupola feletti Apolló-szobor figyelmeztetett, amely huszonnégy óra alatt egyszer megfordult tengelye körül, közben mindig mutatva a pontos időt. A kút amellett, hogy friss, tiszta ivóvizet adott, a zene örömével is megajándékozta a város lakosságát, hatóránként eljátszott egy-egy dalt. A feljegyzések, sajnos, nem örökítették meg ezt a négy dalt, így a különböző elbeszélésekben, kisregényekben leírt dalok csupán feltételezések.

1936-ban a Budapesti Közmunkák Tanácsa a marosvásárhelyi Bodor Péter kútját Pál András és Jankó Gyula mérnökök rekonstrukciós terve alapján, a Margit-szigeten felépíttette. Ez valóban mása a hajdani legendás hírű zenélő kútnak. A Margit-szigeten megépített Bodor-kút zenélőszerkezete óránként szórakoztatja a sétálókat. Az építmény falára a következő feliratot helyezték el: „A kút hű mása Bodor Péter székely ezermester 1820-1822-ben Marosvásárhelyt épített kútjának”.

Bodor Péternek sok készítményt, alkotást tulajdonítanak. Így a börtönben töltött évei alatt a szamosújvári római katolikus templom „al seccoit” festette, (Száraz vakolatra festett kép) a börtönben zenekart szervezett. Az írói fantázia szerint gőzzel hajtott gépkocsit, vízzel hajtott malmot, szélkerekes öntözőművet is szerkesztett, valamint fából faragta ki egy falióra minden alkatrészét, és egy gémeskút szerkezetét, amely visszahúzáskor zenélt. Állítólag épített vadászházat és kastélyt is. Néhány év elteltével, 1849-ben a magyar szabadságharcnak a szolgálatába állt, egy gyutacsgyárat létesített Kolozsváron. Kolozsváron hirtelen halt meg. Erdőszentgyörgyön 1991-ben megalakult művelődési egyesület a Bodor Péter nevét vette fel.

 

Bustya Dezső lelkipásztor

Erdőszentgyörgyön született, 1935-ben. Szülei Sándor, munkás és Taar Rozália, munkásnő. 1959-ben végzi a kolozsvári protestáns teológiát, 1959-1960 között ifjúsági lelkész, majd 1960-1965 között Ludastelepen, 1965-1975 között Vízaknán, 1975-1995 között Marosvásárhelyen lelkész. 1995-től a Bethlen Kata Diakónia Központ főigazgatója, az Erdélyi Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, és püspök-helyettese, a Romániai Református Egyház Zsinatának tagja, a Magyar Református Egyetemes Tanácskozó Zsinat alapító tagja és jegyzője, a Vallástanárképző Fakultás tanára, az Üzenet felelős szerkesztője.

 

Datu Victor-festő

Erdőszentgyörgyön született 1932. június 13-án. Marosvásárhelyen és Kolozsváron tanul, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum festőtanára. Tárlatai: Marosvásárhely: 1981, 1982, 1984-ben egyéni tárlatok. 1962-1998 között tartományi és megyei tárlatokon vesz részt.
A festményeiből összeállított, állandó kiállítás jelenleg is megtekinthető a Rhédey kastélyban.

 

Fülöp Ferenc

Református lelkipásztor, majd esperes Erdőszentgyörgyön. 1903-ban született Parajdon. Atyja György, anyja Ilyés Terézia. Tanulmányait Marosvásárhelyen végezte, majd két évet az uttrechti egyetemen töltött. 1929-től Erdőszentgyörgy megválasztott lelkésze. A Magyar Párt választott elnöke, vármegyei intézőbizottsági tag, 1938-tól egyházmegyei főjegyző, 1956-1958 között a magyarsága miatt a Duna-csatornához viszik, ahonnan visszatér Erdőszentgyörgyre, majd 1959-ben meghal. Sírja a református templom udvarán található.

 

Muică Teodor

1883-ban született Erdőszentgyörgyön. Középiskoláit Marosvásárhelyen és Nagyszebenben végezte, 1903-ban érettségizett. A teológiát Nagyszebenben végezte, majd egy éven át joghallgató volt Budapesten. 1904-1905-ben Erdőszentgyörgyön tanít a felekezeti iskolában, 1905-ben választják meg erdőszentgyörgyi ortodox lelkésznek. 1918-ban a marosvásárhelyi esperesi egyházszék tagja. 1920. május 25-27. között részt vesz a Néppárt nyárádszeredai körzetének parlamenti választási listáján Mivel egyedül indul, egyöntetűen megválasztják parlamenti képviselőnek Románia Parlamentjébe az 1920-22-es időszakra. 1922 után belép a Liberális Pártba. Oroszlánrésze volt abban, hogy 1935-38 között megépüljön az új ortodox templom és parókia, illetve 1934-36 között egy új iskolaépület, a jelenlegi ”U” alakú épület. Erdőszentgyörgyön tevékenykedik 1951-ben bekövetkezett haláláig (Székelyföld 375, Ortodox).

 

Schuller Rudolf

Földbirtokos Erdőszentgyörgyön. 1862-ben született Berethalmon. Középiskoláit Segesváron és Bécsben végezte. Jogász, majd orvostanhallgató volt, de tanulmányait abbahagyva a családi birtokon kezdett gazdálkodni. 1885-ben megvásárolja a Rhédey-kastélyt a birtokkal együtt. 1938-ban bekövetkezett haláláig volt erdőszentgyörgyi földbirtokos, mezőgazdasági termeléssel foglalkozott. Az első világháború után a román hatóságok több mint 1000 hold földjét sajátítottak ki. 1935-ben eladja a Rhédey-kastélyt a román államnak adminisztráció céljára.

 

Székely József

Szobrászművész, tanár. Erdőszentgyörgyön született, 1929-ben. 1955-ben végzi a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolát Kolozsváron. 1955-1960 között önálló alkotóművész, majd 1960-tól a székelyudvarhelyi Benedek Elek tanítóképző tanára 1990-ig, nyugdíjba vonulásáig. Köztéri szobrai: Bokályfestő lány (1957); Napozó nő (1969); Kibontakozás (1970); Gróf Rhédey Claudia mellszobor Erdőszentgyörgyön (1996); Tomcsa Sándor mellszobor Székelyudvarhelyen.

1955-től tartományi (Marosvásárhely), megyei (Csíkszereda), megyeközi (Brassó), országos (Bukarest), csoportos (Székelyuvarhely, Csíkszereda, Kovászna, Debrecen) és egyéni kiállításokon vesz részt. Szobrait múzeumok és képtárak őrzik, de megtalálhatóak bel-és külföldi magángyűjteményekben is (Molnár 311).

 

Kiss János altábornagy

Erdőszentgyörgyön született, 1883. március 24-én. Budapesten halt meg, 1944. december 8-án. Az erdőszentgyörgyi Zeyk-kúriában született. A nagyszebeni hadapród-iskolát 1902-ben végezte el. Az első világháború után Kőszegen a katonai reáliskola tanára, majd egy kerékpáros dandár parancsnoka, végül a Magyar Királyi Honvédség gyalogsági szemlélője volt. A magyar hadvezetés németbarát politikája miatt 1939-ben nyugdíjba vonult. 1943 decemberében tagja volt az újvidéki katonai razzia kivizsgálására alakított bíróságnak. 1944-ben bekapcsolódott a Bajcsi-Zsilinszky Endre vezetése alatt álló németellenes fegyveres ellenállási mozgalomba. Kidolgozta a budapesti felkelés tervezetét. 1944. november 24-én elfogták, a haditörvényszék halálra ítélte és a Margit körúti katonai fegyházban kivégezték (Vofkori).